kuratórium - elnök

Dr. Kató Ernő - Sznt László Szolgálat elnökeDr. Kató Ernő 1950. február 15-én, Szolnokon született.
Három felnőtt leánygyermeke és két fiúunokája van.

1976-ban a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen okl. gépészmérnöki diplomát,
1983-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen kitüntetéssel okl. vízépítő (vízellátási, környezetvédelmi, egészségügyi) szakmérnöki képesítést,
1986-ban vízgazdálkodás-tudományokból „summa cum laude” eredménnyel műszaki egyetemi doktori címet,
1989-ben pedig okl. környezetgazdálkodó minősítést szerzett.
1970-től 1993-ig vízügyi és környezetvédelmi államigazgatási szakterületen dolgozott, 1975-től különböző magasabb vezetői beosztásokban.

Humanitárius, karitatív munkát 1970-óta végez. 23 éven át - eredeti hivatása, és szakmai munkája mellett - a Magyar Vöröskereszt önkénteseként vállalt feladatokat, majd 1977-től már választott vöröskeresztes vezetői tisztséget töltött be. 1987-től a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetőségének tagjává, 1992-től pedig az Országos Ellenőrző Bizottság elnökévé választották.

1993-tól Budapesten, hivatásos vezetői beosztásban, a Magyar Vöröskereszt főtitkárhelyetteseként, az országos szervezet teljes tevékenységi körét felügyelhette. A véradásszervezés, az elsősegélynyújtás, továbbá az intézményi hálózat fejlesztése mellett elsősorban a katasztrófa-felkészülési és válaszadási-, a menekültügyi-, a forrásbővítési-, az adománykezelési tevékenységet, a szervezetfejlesztési-, továbbá a fegyveres konfliktusok áldozatainak segélyezésével, pszichológiai segítésével kapcsolatos feladatok központi tervezését, szervezését, végrehajtását irányította. (1995. július 26 - 1996. december 31-ig a megbízott főtitkári feladatokat is ellátta.)                                 
A Nemzetközi Vöröskereszt több ízben igényelte programjainál közreműködését, például a katasztrófa-menedzsment kialakítás, valamint a vízkárok, fegyveres konfliktusok és a klímaváltozás okozta veszélyek elhárítása, az áldozatok mentális segítése témakörökben. 1987. és 2006. között hazánkban és a világ számos részén nyújtott segítséget vöröskeresztes vezetőként (Német egyesítés, Európa fegyveres konfliktus-, valamint természeti illetve humanitárius katasztrófa-sújtott térségei, Erdély, Vajdaság,  Kárpátalja, Oroszország, Lengyelország, dél-szláv országok, Afrika és Ázsia országai stb., A tsunamit követően 2005. júliusától az Indonéziával kapcsolatos segélyezési, újjáépítési ügyekben Kormány külön megbízott.)

2006-tól ugyancsak a fővárosban, egy nemzetközi egyházi szervezet fejlesztési igazgatójaként négy éven át irányította az EU Élelmiszersegély Programot, melynek keretében a Szeretetszolgálat több mint 700 önkormányzattal működött együtt,és összesen 3 milliárd 613 millió Ft értékű, 15.461 tonna gabona-, tej-, illetve cukor alapanyagú félkész- és készterméket juttatott el közel 1 millió hazai rászorulónak – többek között Jász-Nagykun-Szolnok megye településeire. Feladatai között szerepelt a forrásbővítési-, továbbá a Karitatív Tanácsi tagságból eredő tevékenység irányítása. Az egyházi vezetővel közösen feladatát képezte a kapcsolattartás az állami-, a kormányzati-, az önkormányzati szervekkel, hivatalokkal, külképviseletekkel, parlamenti képviselőkkel, továbbá civil szervezetekkel, és az adományozókkal.

2009. nyarán az Alapító a Szent László Szolgálat Alapítvány elnök-igazgatói posztjára kérte fel, és nevezte ki. Ennek megfelelően 2009. novemberétől hivatalosan is a Kuratórium elnökeként, egyben a management vezetőjeként irányítja a Közhasznú Szervezetet, a számos, komoly szakértelemmel és karitatív múlttal is rendelkező kiváló munkatársa tevékenységét. A Szent László Szolgálat a megalakítását követő öt esztendő alatt - vezetésével - 166 millió 500 ezer Ft értékben nyújtott segítséget, hozzájárulva a hazai szociális és egészségügyi ellátás, továbbá a katasztrófa sújtotta területeken élő lakosok, illetve az ott működő intézmények támogatásához.

Kitüntetései:

  • Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója (1979.)
  • Vöröskereszt Munkáért Arany Fokozat (1996.)
  • Vis Humanitatis (Ukrán Vöröskereszt Vezetőségétől, 2001.)
  • Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2009.)