magunkról

Tisztelt Olvasó!

Albert Einstein mondta: „Ne beszéljünk addig nagy felfedezésekről vagy haladásról, míg a világon egyetlen boldogtalan kisgyerek is létezik.” Egy 2008. szeptember 9-i, Budapesten tartott szakmai tanácskozáson jelentették be hivatalosan, hogy Magyarországon a gyermekek 18,7 %-a él szegénységben, a családoknak pedig 13 %-a mondható szegénynek. Pontos adatok szerint a  0-24 év közöttiek közel 19 %-a él rossz körülmények között. A helyzet azóta tovább romlott, és a pénzügyi-, gazdasági világválság következményeként az érintettek köre jelentősen bővült – gondoljunk csak a kifizetetlen energiaszámlák, a törleszthetetlenné vált lakáskölcsönök miatt krízishelyzetbe kerültekre. Minden jóérzésű, tenni akaró embernek akad tehát feladata bőven e tendencia mérséklése, a bajbajutott családok, gyermekek sorsának jobbá tétele érdekében.

Alapítónk még 2009 tavaszán ismerte fel egy új szolgálat létrejöttének szükségességét, és készséggel csatlakoztak, illetve vállaltak szerepet a munkában több évtizedes karitatív vezetői tapasztalattal is rendelkező szakemberek – köztük mérnökök, orvosok, jogászok, tanárok, közgazdászok, és gyógyszerészek. A 2009. november 18-án közhasznú szervezetként jogerősen bejegyzett Szent László Szolgálat Alapítvány célja a hátrányos helyzetűek, gyermekek, idősek, bajba jutott és más rászoruló emberek eseti és rendszeres támogatása elsősorban, de nem kizárólag adományokkal. A Szent László Szolgálat közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Tevékenységét, működését az önkéntesség, az emberiesség, a pártatlanság, a semlegesség, és a függetlenség jellemzi. Az alapítvány nyitott. Ahhoz bármely, külföldi vagy belföldi magánszemély, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet és jogi személy is csatlakozhat, ha elfogadja annak céljait.

A Szent László Szolgálat a céljai megvalósítása érdekében különösen a következő feladatokat látja el:

  • a rászoruló emberek segélyezése, segítése, szükségleteik alkalmi illetve rendszeres kielégítése (élelmiszerek, ruhaneműk, tisztálkodási- és tisztítószerek, gyógyszerek, berendezések, felszerelések, stb.);
  • katasztrófa - felkészülési és - válaszadási tevékenység végzése önkéntes, speciális mentőcsapatok bevonásával;
  • szellemi segítés, szolgáltatások nyújtása, tájékoztatás, tanácsadás;
  • más karitatív szervezetek, illetve az alapítvány céljainak megvalósításában együttműködő partnerek munkájának támogatása;
  • céljainak elérése érdekében beruházások realizálása, létesítmények működtetése;
  • vállalkozási tevékenység.

A Szent László Szolgálat közhasznúságából adódóan, az 1997. évi CLVI törvény 26. § c/ pontja felsorolási sorrendjét követve az alábbi tevékenységeket végzi:

  • (1.) egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység;
  • (2.) szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása;
  • (4.) nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés;
  • (10.) gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet;
  • (11.) hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése;
  • (13.) a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal   kapcsolatos tevékenység;
  • (15.) közrend és közlekedésbiztonság védelme, önkéntes tűzoltás, mentés, katasztrófa-elhárítás;
  • (17.) rehabilitációs foglalkoztatás;
  • (18.) munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése - ideértve a munkaerő-kölcsönzést is - és a kapcsolódó szolgáltatások;
  • (21.) ár- és belvízvédelem ellátásához kapcsolódó tevékenység.

Végezetül konkrétan említek egy, a hazai szociális ellátó rendszerben meghatározó tevékenységet, amiből szívesen részt vállalunk a jövőben (is). Az Európai Unió által finanszírozott, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal részéről koordinált EU - Élelmiszersegély Program immár 2006 óta sikeresen működik hazánkban, és az utóbbi évtizedek legnagyobb hazai segélyprogramja. Éves szinten 15000-20000 tonna különféle gabona-, cukor-, és tejalapú félkész- illetve késztermék jut el a hazai rászorulókhoz, akiket az Európai Unió ez esetben három kategóriába sorol: létminimum és annak közelében élők; hátrányos szociális helyzetű gyermekek; kisnyugdíjjal rendelkezők.

A Szent László Szolgálat Alapítvány legfőbb célja, hogy – nemzeti keretekben gondolkodva – elsősorban a hazai, és a határunkon túl élő bajbajutott embertársainkon segítsünk. A mielőbbi, és teljes kapacitással történő működésünk mellett szóló érvek:

  • a társadalmilag hátrányos helyzetű családok száma növekszik;
  • egyre gyarapodó, az önkormányzatok részéről induló kezdeményezés (főként a szociálisan hátrányos helyzetű térségekből, illetve fővárosi kerületekből);
  • megfelelő szakmai képzettségű, kellő gyakorlatú, és karitatív elhivatottságú munkatársak azonnali rendelkezésre állása;
  • vállalható részünkről évi 3000 tonna, cca. 800 – 900 millió Ft értékű segély szakszerű, logisztikai szempontból is szervezett, teljes folyamatában ellenőrizhető elosztása a főváros, továbbá 400-450 hazai település rászorulói számára;
  • közhasznú (a későbbiekben pedig kiemelkedően közhasznú) nyitott alapítványi működés keretében lehetővé válik további hazai, illetve külföldi támogatók és adományozók csatlakoztatása, mindezek által az EU - Élelmiszersegély Program mellett más segélyezési tevékenység folytatása is. Így összességében az éves segítségnyújtás értéke meghaladhatja az 1 milliárd Ft-ot.
  • a továbbiakban lehetőség nyílik külföldi- és hazai pályázatok elnyerésére.

Céljaink megfogalmazását Albert Einstein egy kijelentésével kezdtem, szeretném soraimat egy tőle származó másik idézettel is zárni: „Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes.”

Megtisztelő figyelmét megköszönve, bízva segítő szándékában,

Üdvözlettel:

DR. KATÓ ERNŐ
elnök - igazgató

KÖSZÖNJÜK, HOGY EGYÜTT SEGÍTHETTÜNK 2017 -BEN IS !

A 2009. november 18. (hivatalos bejegyzésünk időpontja) és 2017. december 31. közötti időszakban összesen:

  • 97.467.130,- Ft értékben gyógyszereket, egészségügyi felszereléseket (54,4%);
  • 61.899.460,- Ft értékben tartós élelmiszereket, édességeket (34,6%);
  •   4.364.514,- Ft értékben háztartási cikkeket, és felszereléseket (2,4%);
  •   4.626.329,- Ft értékben higiéniai cikkeket, és felszereléseket (2,6%);
  •   7.880.452,- Ft értékben ruhákat, cipőket (4,4%);
  •   2.886.402,- Ft értékben könyveket, játékokat, kulturális támogatásokat (1,6%)

juttattunk el a rászorulókhoz.

A karitatív segítségnyújtás egyéb módozatai mellett 2009. novemberi bejegyzésünk óta - a sok karitatív támogatási mód mellett – a természetbeni adományainkkal 179.124.287,- Ft értékben, több mint százhúsz - ezer személynek szerezhettünk örömet, illetve enyhíthettünk egy kicsit a gondjaikon. A számokból az is kiderül, hogy azóta minden megszerzett 1,- Ft pénzbevételünkből ennek megfelelően közel 13,- Ft értéket teremtettünk elő, és adtunk át, hozzájárulva a hazai szociális és egészségügyi ellátás, továbbá a katasztrófa sújtotta területeken élő lakosok, illetve az ott működő intézmények támogatásához.

Értékarányosan számítva, a segélyeink 21,0 %-át hátrányos helyzetű gyermekek, 36,5 %-át létminimum alatt, illetve annak közelében élő felnőttek, 42,5 %-át pedig idős, beteg emberek kapták - a leginkább veszélyeztetettek. (www.szlsza.hu)

KÉRJÜK, TÁMOGASSÁK MUNKÁKAT A JÖVŐBEN IS!